A Privát Nihil buli is nagy port vert fel. Tüsi, tarajos, lóhajú és rasta frizurás ropta együtt Jesse Gábor és csapatának erős rock'n'roll/punk zenéjére. Demójukra nem írtal dalcímeket, koncert közben csak kettőt jegyeztem meg (Wild Running, Fuck You). Egy biztos: öröm minden pogo közben szerzett seb ilyen zenére. A pozanos lány elnéző mosollyal nézte az alant kavargó forgatagot. Már kiállásuk is extra: sötét zakó, fehér ing, fekete nyakkendővel, esetleg bőrnadrággal, vagy rock'n'roll playboy szemüveggel színezve. Dallamviláguk egyedi, még csak hasonlót se hallottam eddig, így nem is merném helyből rámondani hogy, vannak benne szláv hatások.
Luka T. Bird
Diáksziget 1995. Bahia - színpad. Valami zenekar próbál javítani az esős hangulaton. Ketten-hárman lézengenek. Ami nekik nem megy, az a következő zenekarnak mindjárt a színpadra állástól könnyedén sikerül. Pár perc alatt több száz ember gyűlik a tánctérre. A tömeg az együttes nevét skandálja pri-vát ni-hil. Majd másfél órás pogózás következik a sárban. A csapat kazincbarcikai illetőségű, a közönség gyakran elkiséri Budapestre is. Zenéjük első hallásra a Mano Negrára emlékeztet. Stílusuk valami rocka-bili rock'n'roll punk ska "miacsoda" sok fúvóssal. Korábban már megjelent egy kislemezük Hamburgban, mind el is kapkodták. Ezt a mostani kazettájukat a Bahia adta ki. A kazettaborítón áthúzott nulla mellett egy kis ufonauta ül Rodin gondolkozó pózában. Hogy ez mit akar szimbolizálni, az nem világos, de poénnak jó. A kazettán 14 szám, 16 szünet és egy csomó felirat található. A szövegek angolul íródtak, a szabadság-szerelem-R'n'R gondolatvilágában. Az ének egyhangú, szenvtelen, inkább beszéd, a gitár pörgős, a szólók korrektek (szerencsére igen keveset nyávogtatják). A dallam -hol a fúvósszekció, hol a billentyűs viszi a hátán- néhol visszafogott valzer, néhol spanyolos, de leggyakrabban a vén rock'n'roll. Az első négy szám után kicsit gyakran ismétlik magukat. De végre valami élet. Úgy látszik, BAZ megyéből (Borsod Abaúj Zemplén) nem csak az EDDA Műveknek van esélye megjelenni.
Gesztesi Balázs
Az ún. szakmát hosszasan ostorzó levelet küldött a kazincbarcikai zenekar ügyintézője. Azért se veszem magamra, mert nekem ez mánia és drága, hobbi - nem megélhetés. Amúgy meg örülök hogy havonta három koncertre elszabadulhatok háromműszakos, igazi unerground munkahelyemről (Lyukóbánya). Talán több információ jó lett volna a csapatról.
Mert a zene pontosan az elszabadulásról szól. Az a Szilveszter jut eszembe, mikor leszakadt a bojler, néhány bútor gyújtós lett és hajnali kórházlátogatás is szerepelt a "programban". Magamtól ugrottam így ki zárt ablakon, hogy aztán húsommal, testemmel írtsak sövényt. Éjjeli EPECENTRUMOK, visító KATAKLIZMÁK voltunk, hajnalban meg átfázó halott népek. Kampec. Waszlavikkal lazító aranykori skót punkok dzsemmelnek, a mindenség tengelyén halottakkal táncoló vaspillangókkal - in-a-gadda-da-vida! Az ilyen. A PN híd, a másfél hangszeres strukturalizmusa és a dallamos, táncolható alternatív muzsika felett/alatt. (Betonszarkofágot az unottan monoton döngölőkre!) Ez csak kilenc előkevert szám 30 percben, a készülő demónak kb a fele, mégis húz és pörget! Jesse Gábor (énekes, gitáros) a katalizátora a hatfejű őletnek, dalszerző és hangszerelő is. Bátran énekel musicalszerű dallamokat, nagyívű "szoc. hősi énekeket", hogy aztán féktelenül üvöltsön. A többiek adják alá, pozan kergetőzik a gitárokkal, a ritmusszekció állat módon váltogat a profin koordinálatlan szólók mögött. A billentyűs progresszíven borzol bele a sámánfolkba: közép-európai "rocky horror" és még valami, ami nem jut eszembe már. Ez az, ami - nevenincs tökély, mint mikor részeg hajnalon vaddisznók keltenek az erdőben, nini!
Mégse múlt ki az underground, még egy kicsit kispárna a fejünk. Lemezük meg azért nem lesz mert, angolul énekelnek. Nyugaton kultuszzenekar lennének, itt csak szopunk. A kérdés teljesen kölcsönös, miért nem ismertem őket eddig?
Madárka
Luka T. Bird
Diáksziget 1995. Bahia - színpad. Valami zenekar próbál javítani az esős hangulaton. Ketten-hárman lézengenek. Ami nekik nem megy, az a következő zenekarnak mindjárt a színpadra állástól könnyedén sikerül. Pár perc alatt több száz ember gyűlik a tánctérre. A tömeg az együttes nevét skandálja pri-vát ni-hil. Majd másfél órás pogózás következik a sárban. A csapat kazincbarcikai illetőségű, a közönség gyakran elkiséri Budapestre is. Zenéjük első hallásra a Mano Negrára emlékeztet. Stílusuk valami rocka-bili rock'n'roll punk ska "miacsoda" sok fúvóssal. Korábban már megjelent egy kislemezük Hamburgban, mind el is kapkodták. Ezt a mostani kazettájukat a Bahia adta ki. A kazettaborítón áthúzott nulla mellett egy kis ufonauta ül Rodin gondolkozó pózában. Hogy ez mit akar szimbolizálni, az nem világos, de poénnak jó. A kazettán 14 szám, 16 szünet és egy csomó felirat található. A szövegek angolul íródtak, a szabadság-szerelem-R'n'R gondolatvilágában. Az ének egyhangú, szenvtelen, inkább beszéd, a gitár pörgős, a szólók korrektek (szerencsére igen keveset nyávogtatják). A dallam -hol a fúvósszekció, hol a billentyűs viszi a hátán- néhol visszafogott valzer, néhol spanyolos, de leggyakrabban a vén rock'n'roll. Az első négy szám után kicsit gyakran ismétlik magukat. De végre valami élet. Úgy látszik, BAZ megyéből (Borsod Abaúj Zemplén) nem csak az EDDA Műveknek van esélye megjelenni.
Gesztesi Balázs
Az ún. szakmát hosszasan ostorzó levelet küldött a kazincbarcikai zenekar ügyintézője. Azért se veszem magamra, mert nekem ez mánia és drága, hobbi - nem megélhetés. Amúgy meg örülök hogy havonta három koncertre elszabadulhatok háromműszakos, igazi unerground munkahelyemről (Lyukóbánya). Talán több információ jó lett volna a csapatról.
Mert a zene pontosan az elszabadulásról szól. Az a Szilveszter jut eszembe, mikor leszakadt a bojler, néhány bútor gyújtós lett és hajnali kórházlátogatás is szerepelt a "programban". Magamtól ugrottam így ki zárt ablakon, hogy aztán húsommal, testemmel írtsak sövényt. Éjjeli EPECENTRUMOK, visító KATAKLIZMÁK voltunk, hajnalban meg átfázó halott népek. Kampec. Waszlavikkal lazító aranykori skót punkok dzsemmelnek, a mindenség tengelyén halottakkal táncoló vaspillangókkal - in-a-gadda-da-vida! Az ilyen. A PN híd, a másfél hangszeres strukturalizmusa és a dallamos, táncolható alternatív muzsika felett/alatt. (Betonszarkofágot az unottan monoton döngölőkre!) Ez csak kilenc előkevert szám 30 percben, a készülő demónak kb a fele, mégis húz és pörget! Jesse Gábor (énekes, gitáros) a katalizátora a hatfejű őletnek, dalszerző és hangszerelő is. Bátran énekel musicalszerű dallamokat, nagyívű "szoc. hősi énekeket", hogy aztán féktelenül üvöltsön. A többiek adják alá, pozan kergetőzik a gitárokkal, a ritmusszekció állat módon váltogat a profin koordinálatlan szólók mögött. A billentyűs progresszíven borzol bele a sámánfolkba: közép-európai "rocky horror" és még valami, ami nem jut eszembe már. Ez az, ami - nevenincs tökély, mint mikor részeg hajnalon vaddisznók keltenek az erdőben, nini!
Mégse múlt ki az underground, még egy kicsit kispárna a fejünk. Lemezük meg azért nem lesz mert, angolul énekelnek. Nyugaton kultuszzenekar lennének, itt csak szopunk. A kérdés teljesen kölcsönös, miért nem ismertem őket eddig?
Madárka